A mi hősünk

2005. június 12.-én kezdődött minden. A délutáni pihenés után elferdült szájjal ébredtem, erőlködnöm kellett, hogy beszélni tudjak, és nem tudtam lenyelni a gyógyszereimet. A háziorvosom azonnal kórházba küldött. A kivizsgálások agytörzsi vérellátási zavart igazoltak.
Másnap már orrszondán keresztül tápláltak.

2005. június 22.-én engedtek ki a kórházból. Borzasztó napok következtek. Feleségem kilószámra vásárolta a drágábbnál-drágább gyümölcsöket , szinte egész nap főzött, turmixolt, paszírozott, hogy elkészítsem a mindennapi táplálékot.

A karjai majd szétmentek a nagy erőlködéstől, csuklói fájtak.

Szívét-lelkét beletette, de minden igyekezete hiábavaló volt. Egyre csak fogytam és erőtlenebbé váltam. 114 kg-ról 95 kg-ra fogytam. Tanácstalanok voltunk. Ekkor már az egész család összefogott, hogy valami jobb megoldást találjunk. Ennek a változtatásnak is a feleségem volt a motorja.

2005.augusztus 2.-án vettük fel a kapcsolatot az otthontápláló szolgálat nővérével, akit egy ismerős orvos ajánlott. Fokozatosan elkezdtük a szondatápszer adását,amit fecskendő helyet csepegtetve kaptam, mivel feleségemnek nagyon fáj a keze. Fokozatosan elkezdtem hízni, feleségem izületi panaszai megszűntek. Megerősödtem, már kitudtunk menni az utcára, és sokat sétáltunk.

2005.október elejétől elkezdtem szájon át eszegetni. Állapotomban jelentős javulás állt be.

2006. januárjában biztonságosan ettem a szilárd ételeket és már a folyadékot is le tudtam nyelni. A PEG-et már nem használtuk, csak biztonságérzetet adott, hogy még megvan.

"2006 január végén PEG eltávolításra érkeztünk férjemmel a kórházba.
Férjem kezelőorvosa mosolyogva fogadott minket: - Megérkezett a MI HŐSÜNK! Büszke vagyok a férjemre, hiszen ezt a nagy megpróbáltatást valóban hősiesen viselte. Nagyon nehéz évünk volt, de bizakodva nézünk a jövőbe."

2006. február 21.

Miklós és felesége